A hét egész jellegtelenül indult, voltak órák, meg néztünk néha filmet, ment minden a megszokott kerékvágásban. És mégis valami úgy felgyülemlett bennem, hogy teljesen besokalltam - elegem lett az emberekből, a városból, a bezártságból, hogy ilyen kicsi és szűk minden, azért 
szerdán, mivel nem volt órám, bementem Brüsszelbe, mert nekem itt az jelenti a kikapcsolódást.
Első körben lefoglaltam haza a buszjegyem április másodikára, és megpróbáltam kideríteni, hogy hazavihetem-e a buszon a biciklimet, vagyis azt a vázat amit itt találtam. Remélem...
Szereztem egy majdnem teljesen haszontalan térképet, kicsit kavartam, majd sikerült villamosra szállnom, és elbindzsiztem az Atomiumhoz, mert Nagypapám végrendeletet ugyan nem hagyott, de hozzám az utolsó utasításinak egyike az volt, hogy haza ne merjek menni, amíg fel nem mentem az Atomiumba! Igaza volt, tényleg szép fentről!
Utána rossz villamosra szálltam, ami csak azért nem zavart, mert már több mint egy hónapja nem utaztam villamoson,élveztem hogy közlekedek a tömeggel, ráadásul a jegyem sem lukasztottam ki, csak úgy mentem amerre vitt. Megnéztem egy hatalmas bazilikát, és visszamentem valahogy a városba.
Innentől kezdve csak kószáltam. Bementem boltokba nézelődni, megültem tereken 20-30 percekre, ettem parkban, felfedeztem minél koszosabb és büdösebb részeket, találtam embert aki tűzfalat festett, sétáltam a dugóban dudáló autók mellett, bementem az arab negyedbe, ittam egy búzasört, meg ilyenek.
Este hazafelé egy francia ajkú fiú merő jóindulatból a piroslámpás negyeden keresztül küldött el az állomáshoz, ami nem negyed hanem utca, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ennyi kurvát még összesen nem láttam, mint most itt 10 perc alatt... Érdekes környék volt, kicsit féltettem az életem, de meglett az állomás, rögtön indult a vonat, és hazajöttem szomorúan, mert ilyen jó napom talán még nem volt, mióta kint vagyok...
(Képek a picasaweben vannak, mindenki nézze meg, hatalmas életérzés!)
