HTML

tomika a nagyvilágban

Kiküldtek ide Leuvenbe. Itt kint is ugyan olyan lusta vagyok, mint otthon. Ezért leírom ide, mik történnek itt, hogy ne kelljen minduntalan egyesével elmesélni! Olvassátok szeretettel!

Friss topikok

Linkblog

szünet után

2010.04.24. 01:20 TomiFeri

- Ez a kilátásom mostanában. Beépítik még a tűzfalam is!

A szünetet otthon töltöttem, azért nem írtam le mi van velem, mert mindenki tudta, mert mindenkivel beszéltem, úgy kellett nektek, a nyakatokon lógtam két hétig!

De visszajöttem, és történnek a dolgok, csak néhány a fontosabb történések közül;

Autóval jöttünk vissza, Otti és Franci, Zita István és én. Az első két lány és István erdélyiek, Zita meg én pestiek, Franci és Zita csak látogatóba jöttek, mi hárman maradékok meg "örökre". Ennyit az arányokról!

Szombat éjjel érkeztünk, vasárnap sokáig pihentünk, majd találkoztam Zitával, és a várost jártuk egész nap, megmutattam neki, amit lehet. Este voltunk misén a katedrálisban, és utána az Arenbergen keresztül kisétáltunk Heverlee-be ahol coach-surffel egy orosz matektanárnál szállt meg. Tőle kaptunk speciális orosz vacsorát, és egy kínai teaszertartást. Rejtői utánérzés: 4 nemzet képviselői ültek az asztalnál: két magyar diák, egy orosz tanár, egy kínai teaszertartás, és mindez angol nyelven...

Hétfőn kezdődött újra a hajnali edzés, illetve volt meditálós buddhizmus óra, amire Zita is eljött. Délután még megnéztünk ezt-azt, főztünk, este pedig bulizni vittük Zitát, hogy megtudja, milyen itt az élet. A képen ezt illusztrálja.

Itt balra meg Elemér és Bucó látható, akik végre először vannak közösen külföldön, élvezték, mindenhova együtt mentek!

Zita kedden elutazott. Nekem reggelente edzéseim vannak, szerdán megírtam egy kétoldalas pszichológia cikket, kb. ezek az említésre méltó dolgok.

Csütörtökön nem volt edzés, hanem motivációs pszichológia, nem értettem. Utána Francival elmentünk Villers-la-Ville-be, ami egy kedves kis vallon város innét délre, egy 8-900 éves ciszterci kolostorrommal. Ebben a romban bolyongtunk egész délután, akkora, hogy órákat lehet mászkálni benne, tényleg nagyon szép, képek róla a picasán, vagy a képre kattintva!

Röviden ennyi, mióta kint vagyok. Ja, és tegnap este sétáltam egy ring-kört, 8,4 km háztól házig. Ennyit a fjordokról!

Ez meg egy zene-videó a mai kifekvés- élményemhez:

Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP

2 komment

de baker

2010.03.31. 16:38 TomiFeri

az hogy de baker egy szoborra van ráírva, ami cipókat visz, alighanem pék.

ki az? korán kel, lisztes a ruhája, és nem a pék?

-De, a pék!

Ez a vicc nagyon király!!! 

A lényeg a lényegben, hogy már megint egy ideje nem írtam, mert sok fennforgások történtek, amik elvették az időmet.

Szombaton például Amszterdamban voltam. Erről megint nem írnék sokat, mert nem kevés kép van a picasán, amik alatt szövegek, a kirándulás egész jól rekonstruálható belőle. Szombat este volt még Balázs legénybúcsúja, 11 körül indultunk el, és hajnal 6-ra értünk haza (figyelem, bejátszott közben egy óraátállítás), és ez alatt az idő alatt 4 sört ittunk meg, ami még az átállást beleszámítva sem jó arány! De kellemes volt.

Vasárnap alvós napot tartottam, pihentem sokat.

Hétfőtől kezdődött a királyság, mert elkezdtem járni a hajnali edzésekre. Még csak szerda van, de már kezdek elpilledni, aludni kellene délutánonként ebéd után, ha rendes időben kiszámíthatóan lenne az ebédem. Majd ha visszajöttem szünetről ráállok valami olyasféle életritmusra, most úgyis csomagolási láz van, próbálom összeszedni magam, meg a dolgaim, hogy miket viszek haza. Például 33 üveg sört, de azt szerencsére nem én, hanem Csabi autóval.

Most meg egész nap olyan furcsa idő van; hatalmas (többnyire észak-nyugati) szél, és félóránként váltakozik a szikrázó napsütés, és a beborult-felhős idő, ami minden második alkalommal záporokkal áztatja meg az amúgysem szomjas belga földet.

Xavért idézve tehát; ezek mennek itt, meg a bárányfelhők!

Szólj hozzá!

Brüsszel

2010.03.26. 11:07 TomiFeri

A hét egész jellegtelenül indult, voltak órák, meg néztünk néha filmet, ment minden a megszokott kerékvágásban. És mégis valami úgy felgyülemlett bennem, hogy teljesen besokalltam - elegem lett az emberekből, a városból, a bezártságból, hogy ilyen kicsi és szűk minden, azért szerdán, mivel nem volt órám, bementem Brüsszelbe, mert nekem itt az jelenti a kikapcsolódást.

Első körben lefoglaltam haza a buszjegyem április másodikára, és megpróbáltam kideríteni, hogy hazavihetem-e a buszon a biciklimet, vagyis azt a vázat amit itt találtam. Remélem...

Szereztem egy majdnem teljesen haszontalan térképet, kicsit kavartam, majd sikerült villamosra szállnom, és elbindzsiztem az Atomiumhoz, mert Nagypapám végrendeletet ugyan nem hagyott, de hozzám az utolsó utasításinak egyike az volt, hogy haza ne merjek menni, amíg fel nem mentem az Atomiumba! Igaza volt, tényleg szép fentről!

Utána rossz villamosra szálltam, ami csak azért nem zavart, mert már több mint egy hónapja nem utaztam villamoson,élveztem hogy közlekedek a tömeggel, ráadásul a jegyem sem lukasztottam ki, csak úgy mentem amerre vitt. Megnéztem egy hatalmas bazilikát, és visszamentem valahogy a városba.

Innentől kezdve csak kószáltam. Bementem boltokba nézelődni, megültem tereken 20-30 percekre, ettem parkban, felfedeztem minél koszosabb és büdösebb részeket, találtam embert aki tűzfalat festett, sétáltam a dugóban dudáló autók mellett, bementem az arab negyedbe, ittam egy búzasört, meg ilyenek.

Este hazafelé egy francia ajkú fiú merő jóindulatból a piroslámpás negyeden keresztül küldött el az állomáshoz, ami nem negyed hanem utca, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ennyi kurvát még összesen nem láttam, mint most itt 10 perc alatt... Érdekes környék volt, kicsit féltettem az életem, de meglett az állomás, rögtön indult a vonat, és hazajöttem szomorúan, mert ilyen jó napom talán még nem volt, mióta kint vagyok...

(Képek a picasaweben vannak, mindenki nézze meg, hatalmas életérzés!)

Szólj hozzá!

az elmúlt hét (bocs, ezentúl sűrűbben írok majd!)

2010.03.22. 00:30 TomiFeri

hát nem elfelejtettem írni már egy ideje? de miért is! Nézzük csak sorra;

Hétfőn március 15-e volt, amit itt az emberek nem vesznek figyelembe különösebben, mert nekik senem nemzeti, senem ünnep. Mi azért megünnepeltük egy misével. Meg egy rögtönzött versszavalós zászlónézegetős vetítéssel.

Kedden elalvás, miszticizmus, ebéd a kopt kebabosnál, este meg rohanás edzésre, előtte sparringolás Thomassal, összevertük egymást baáti alapon, fejtől lefelé, rettenetes, így nem lehet normálisan küzdeni, a másik meg hogy állandóan a földhöz vágott, mert ő ismer jó eldobálós technikákat, amiket én nem gyakoroltem.

Szerdán kezdődött a királyság, ingyenes hajnali edzések, első felvonás. Szerencsére szereztem kölcsönkerót, letekerve gyorsan odaértem, és reggel 6-tól volt egy 4 órás edzés. Király volt! Bár gyűlölök reggelente fölkelni. A szerda többi része kicsit fáradtan telt, este már nem is tudom, volt valami, de elfelejtettem. Ja, Eszti egy budapesti tanárának Lactancianusról tartott előadását hallgattuk meg, több kevesebb sikerrel.

Csütörtökön is volt edzés, de csak két óra, azután átmentünk a közösségi terembe, és kaptunk kínai teákat, meg reggelit. Hazasiettem, meg el a contextual theologyra, az jó volt, és utána Csabával ebédeltem megint a koptnál, aki szereti a magyarokat. És finomat és jó nagy adagot is ad, de egy héten nem lehet kétszer nála enni, mert az kicsit sok... Anyagilag. Délután aludtam két órát a tetőn, mert sütött a nap. Meg elmentem edzésre.

Péntek reggel is 6-órás edzéssel kezdődött - csak ma tajcsi volt, amit félig a mester felesége tartott. utána hazajöttem, és nem tudom, mi volt. Arra emlékszem, hogy voltunk forrócsokizni, meg vásárolni. Meg este elmentünk bulizni, de amint tehettem hazajöttem, mert elég alja volt.

A szombaton meg megint korán keltem, mert mentünk Luxemburgba. Erről nem írok sokat, mert meg lehet nézni a képeket, azok többet mondanak minden szónál, illetve a képaláírások kicsit visszaadják a hangulatot.

Vasárnap meg megint görög liturgia volt, csak most egy 80 éves atya tartotta, akivel jót beszélgettem utána. amúgy meg mostam és porszívóztam,meg rendet raktam, meg ilyenek, szóval bá ma sem tanultam, kicsit legalább úgy érzem, hasznosan telt a nap!

Szólj hozzá!

megint néhány nap, meg nemzeti ünnep

2010.03.15. 13:34 TomiFeri

A harangjátékos szerda óta mik is történtek?

Csütörtökön Contextual theology volt, most nem maradt el, jó volt, érdekes. Kicsit nekem inkább lelkigyakorlatos mint tanulós jellegű, de az csak javára válik. Este megint egy rettenet jó edzés volt, 5-től mozogtam magamban ott, ugráltam pillangósat meg mindenfélét, az edzésen meg a mester foglalkozott velünk, magyarázta a technikákat, és rajtam mutatta meg az értelmezéseket. Ez a király!

Pénteken Solttal voltunk a piacon, és vásároltunk. Meg Gusztival letekertünk a használt boltba, és ott lőttem egy Timberland pulót 5 euróért. Klassz hely az!

Szombaton Kinga, Margit, Solt, Csaba meg én így öten elmentünk kirándulni. Itt meg lehet nézni a képeket is. Voltunk Gentben, Ostendében, meg hazafele egy m-betűs városban. De ezekről nem írok részletesebben, mert szépek voltak, a többi élmény meg elolvasható a képek alatt. Este aztán még elmentünk bulizni páran, amiben az egyetlen jó egy Brugs-os pohár, ami kis 2,5 decis, korsó alakú, nagyon cuki!

Vasárnap alig alvás után felkeltem, mert megígértem Józsinak, hogy 10-re lejövök én is az ismerőse tartotta görög liturgiára. A kápolna ilyenkor tök zsúfolt, de azért szép volt. Utána Gusztival megebédeltük a pénteken vásárolt csirkét, és amikor a többiek elmentek, megnéztünk egy filmet. Délután skájpoltam haza, közben feltöltöttem a képeket, és utána aludtam. Elmentem még a Stuk-ba, ahol vasárnap esténként jazz-koncert van, de nem volt olyan erős a trió, mint a Waterloo sör, amiből kettőt ittam, és a második poharát privatizáltam. Ez a 10. darab a gyűjteményben! Itthon még kicsit beszélgettünk a görögökkel, meg megkínáltam őket a tepertővel, ami február eleje nem fogyott el... Kellene belőle pogácsát sütni!

És Gusztival megmásztuk a légballont! Ezek mennek itt, meg a bárányfelhők!

1 komment

'10. 03. 9-10. harangjáték meg ilyenek

2010.03.10. 18:46 TomiFeri

Rövid videó, hogy megmutassam, milyen a hangulat-kilátás a szobámból. Másfél perc, de kötelező végignézni, legalább a harangjáték miatt! Ez a tűzfalam, az ott a sitt az ablakom alatt, néha a munkások dobálják ki a koszos-fehér házból. Más izgalmas nagyon nincs. Ma sétáltunk, mert sütött a nap, viszont cefet szél fújt. Vidám képek a picasán.

Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP

1 komment

03. 03-tól 03. 08-ig - pár nap története

2010.03.09. 00:25 TomiFeri

Mászkál néha itt egy cica, azt megpróbáltam lefotózni:

Sajnálom, hogy nem írtam az elmúlt pár napban, de amellett, hogy vannak érdekes pillanatok, annyira azért nem tejjel-mézzel folyó itt az élet, hogy minden napra jutna valami izgalom. Bár mi mindent megteszünk, hogy így legyen! Szóval megpróbálok minden napról valami érdekességet akasztani, hogy mi is volt a meghatározó.

Szerdán Jüditékkel motivációs pszichológiára mentünk. Jó óra volt, kicsit nehezen érthető a professzor, ill. kövi hétre betette egy olyan időpontra az előadást, ami nekem nem jó, de ez őt nem zavarja, olvassam el, megkeresem, és meggbeszéljük, hogy mit értettem meg. Vagy valami ilyesmi terve van, de nem vagyok benne biztos.

Csütörtökön bementem a contextual theologyra, de nem volt ott senki, csak egy kameruni sráccal találkoztam, aki legalább annyira nem értette, mi van, mint én. Abban maradtunk, hogy hazajövünk, mert annyira nem volt ott senki. Később kiderült, hogy Szent Tamás nap alkalmából Aquinasra emlékeztek, és valami konferencia volt, de erről én nem tudtam.

Pénteken alapból nem volt órám, ezért átjött Solték magyarja, és levágta flexxel az U-lakatot Judit gépéről. Délután Ritával edzettünk, este meg elmentem egy regie-hiphop-furcsa koncertre, ahol drága volt a sör. Viszont ideteszem az együttes egy klippjét, akkora király zene volt. Csak az este sikerült meglehetősen drágára úgy összességében...

Szombaton Gusztival rakottkrumplit főztünk/sütöttünk. Nekünk ízlett, bár kicsit borsos lett, mivel Guszti kezéből véletlen ráborult a fél bors-szóró a mártás-izére. De megettük! Este meg többen kicsit kimozdultunk, és Villa Ernestóztunk, ami jó volt, csak éjfélkor hazajöttem.

Vasárnap pihentem, meg voltam megint a félórás flamand misén. De most legalább sütött a nap, és látni lehetett, miért építettek a Gótikában ilyen kurvanagy ablakokat! Olyan volt ez a játéka a fénynek kb, ahogy az egykori orgonaépítő mondta nekem egy majd 5 méteres sípról: "ez a basszus - bebassza a templomot!" - szóval szép volt!

Hétfőn megint elmaradt a buddhizmus, viszont olyan rossz reggelem volt, mint még egyszer sem, a fattyú barom hétpróbás ostoba mocsok gané postás nem várta meg, hogy leérjek a másodikról, és Anyum süteményét a szemem láttára vitte el előlem, mehetek érte holnap a postára. Amúgy jó nap volt, Esztivel főztünk paprikáskrumplit, bár amikor én két órát skájpoltam Lacival, akkor nem sokat segítettem, de finom lett! Este meg adtunk páran vért, mert az király dolog, morálisan legalábbis, mert maga a véradás kutya-unalmas. Már majdnem elaludtam volna, vagyis kezdtem jól érezni magam, amikor felkeltettek, hogy készen vagyunk. Már vért adni sem lehet úgy (és annyit), ahogy tetszik... És itt a véradásért olyan nagy csomagot kaptunk, hogy elszégyelltük magunkat. Kicsit túlzásbavitték az ajándékozást az itteni orvosok...

Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP
Download:
FLVMP43GP

Szólj hozzá!

'10. március 2. - kedd

2010.03.03. 21:48 TomiFeri

Ma ismét tovább aludtam a kelleténél, de ügyesen pont beértem az óra elejére, kicsi késéssel. Jó a miszticizmus és spiritualitás, mert majdnem mindent értek, olyan szépen beszél a tanár.

Óra után bicikliboltokba mentem el, de ezek vagy félkegyelműek, vagy drágák, minden esetre nem lehet összerakatni két tisztességes és olcsó kereket, vagy mert drága, vagy mert nem tudják, milyen egy pályaagy. Hazajöttem, és sokat kellett várni mire ebédhez jutottam, mert Csaba csirkét csinált, és lassú volt a sütő. Végül mire megebédeltem, mehettem is edzésre.

Az edzésen majdnem elaludtam, mert a mester rettenet sokat beszélt, nem volt olyan izgalmas, és valami gagyi tajcsit tanított. Hazajöttünk, és vegetáltam kicsit, meg szenvedtem a mosógéppel, ami megint lehúzott egy euróval. Jüdittel még ittunk egy sört, és addigra kész lett szárítással mindennel együtt a mosás, és végre lefekhettem.

Szólj hozzá!

'10. március 1. - hétfő

2010.03.02. 15:06 TomiFeri

Ma reggel ügyesen felkeltem, és elmentem a misére, amit Havas atya mondott itt. Kiderült, hogy gyászmise volt valakiért. Kicsit meglepett. Utána fölébresztettem Esztit, megnéztem az íméljeim, és kiderült, hogy meghalt a Nagypapám. Kicsit átértékeltem a gyászmisét.

Napközben mivel elmaradt az órám, többnyire mászkáltunk, és vásároltunk, meg beültünk a pangaeába kávézni. Hazajöttem az esti imára, utána kicsit gépeztem, és elmentünk egy koncertre, meg egy másik helyre, ahol végre angolul kellett beszélnem.

Kb. ilyen volt a hétfőm.

Szólj hozzá!

'10. február 28. - vasárnap

2010.03.02. 15:02 TomiFeri

Ma elég rossz idő volt egész nap. De skájpoltam haza!

Délután voltam fél órás flamand misén. Este filmet néztünk, és Judittal elhoztuk a Peugeuoutomat. nem tudom, hogy kell leírni.

A vasárnapról ennyi.

Szólj hozzá!

'10. február 27. - szombat

2010.02.28. 14:23 TomiFeri

Ma korán keltünk, reggeliztünk, és többedmagunkkal sokan elmentünk az állomásra. Így, hogy Jüdit, Eszti, Zsófi, Dávid, Guszti, beutaztunk Brüsszelbe, felfedezni Európa fővárosát egy szép szombati napon.

Részleteket nem nagyon érdemes írni, az összbenyomás a lényeg. Voltunk templomokban, voltunk tereken, láttuk a pisilő fiút (az nem olyan nagy szám, de ott volt egy rakás őrült ingeneering-es, akik felöltöztették, és sört csapoltak a kukijából, meg letolt nadrággal körtáncokat jártak), láttuk a palotát, a parkokat, az arab negyedet, a kanálist, és végre egy hely, ahol fél literes sört csapolnak!

Ezek voltak dióhéjban, érdemesebb a képeket megnézni majd. A lényag mindezek mögött, hogy KICSIT VÉGRE OTTHON ÉREZTEM MAGAM!!! Brüsszel nagy, koszos, személytelen, színes, vannak benne távlatok és villamos, meg nagyobb utak. Kicsit majdnem olyan király, mint Budapest! Nincs az a németes tisztaság az utcákon, nincs az a kisvárosi közelség, mint itt Leuvenben. Brüsszelben küzdeni kell, de ha küzdesz, akkor megkapod érte a jutalmad! Nagyon király város!

1 komment

'10. február 26. - péntek

2010.02.27. 14:13 TomiFeri

Mivel tegnap hajnal 3-ig skájpoltam Londonnal, kicsit eokáig aludtam megint. Egy reggeli/ebéd után tanultam, és Gusztival elmentünk itthonról. Neki órája volt, én meg megnéztem egy használt-boltot, ahol mindent lehet kapni, ai használt. Nagyon durva!

Utána benéztem a BND-be, hogy gyúrjak egy kicsit, de nyitva volt a kungfu-terem, és nem volt bent senki, így bementem oda, hogy mozogjak kicsit. Ennek az lett a vége, hogy edzettem másfél órát; a bemelegítéstől kezdve végigcsináltam majdnem minden formát,amit valaha tanultam (és eszebe jutott), erősítettem - rendes olyan edzés volt, mint otthon, és végre elfáradtam! Így jöttem haza kicsit kimerülve, a kápolnában imádkoztam a többiekkel, és vacsoráztam, és elintéztem pár dolgot a gépen

Szólj hozzá!

Leuven, 2010. február 25.

2010.02.26. 13:36 TomiFeri

Ma volt contextual theology. Amikor egy sokat használt szót ki akartam szótározni, prof. Jack Haers észrevett, és megmagyarázta a szót, ill. onnantól kezdve minden második példázata a magyarokról szólt, a flamandok helyett! Azt hiszem, kedvel! :D

Óra után ettem 3 euróért egy kebabot. De milyent! Majd ideteszem a fotóját. Kicsit drágább csak mint pesten, de ekkorát és ilyen finomat ott nem kapni! Baaa! Kellemes ebéd volt.

 Itthon gépeztem kicsit, meg aludtam, mert fáradt voltam, és vártam bizonyos Tóth Mátét, aki elkérte a pálinkám maradékát. Esteledve aztán elmentem edzésre, volt megint minden; állások, egymás ütögetése és forma is. Illetve Thomas végre belement egy kicsit abba, hogy értelmezzük a formát, és velem mutatta meg a technikákat. Használható... De nem fáradtam el. Az itteni edzéseken miért nem fáradok el?

Edzés után Ritával megvártuk egymást, és megkerestük a többieket, mert nagy kolis-vacsora volt, a töröknél ettünk, ahol én ebédeltem. Uténa hazajöttünk, Judittal még sétáltunk egy kicsit a jó időre való tekintettel, és szereztünk neki egy biciklit, nekem meg egyet félig...

2 komment · 2 trackback

Leuven, 2010. február 24.

2010.02.25. 00:55 TomiFeri

Ma nem volt órám, de megpróbáltam hasznosan tölteni az időt. Felkeltem, tussoltam, és bementem a TO-ra, de nem volt nyitva. Itt kezdett borulni a rendszer. Meg akartam nézni a jezsuita templomot is, de az sem volt nyitva. Vettem viszont egy kék Katolieke Universiteit Leuven pulóvert. A székesegyház a főtéren nyitva volt (balra), ami megnézhető belőle, az szép gótikus, de az apszisa meg fizetős múzeum, az ilyenért valakinek mindig szívesen letörném a kezét, nem tartom valami keresztényi dolognak. Vásároltam a lidliben, és hazajöttem.

Ebédeltem, és beszélgettem Esztivel meg Soltékkal, aztán gépeztem, és lementem tanulni a pedagógia kutatásmódszertant, de meglehetősen nehezen haladok, kicsit rosszabb csak, mint az angol Origenész szöveg.

Este imádkoztunk a kápolnában, skájpoltam pár emberrel, és vacsora közben megnéztem a Keresztapa 3 végét. Most meg följöttem és lefekszem lassan, mert holnap óra lesz. Fáradt buta nap volt ez, de csináltam sok képet, meg lehet nézni ügyesen.

Szólj hozzá!

Leuven, 2010. február 23.

2010.02.24. 00:35 TomiFeri

Ma korán keltem, tusoltam és reggeli közben csináltam szendvicseket, majd Judittal elindultunk, és a felszúrt-legyes téren találkoztunk az ő Esztijével és Dáviddal, és elmentünk Amszterdamba. Ez egy ilyen számomra furcsa szervezés, alapból nekik pszichológus-andragógusoknak szólt, de be tudtam csatlakozni. Ingyen volt az út, csak ott meg kellett nézni egy ostoba kiállítást.

Így amikor épp nem a kiállítást néztük, akkor sétálgattunk a városban, és csodálkoztunk a tenger biciklin, négeren, meg amikor szembejött a fűszag az utcán. Nem csak a kaféshopokban szívnak, hanem úton-útfélen. Furcsa ország ez, nem nyűgözött le első körben, lapos, keskenyek a házak, sok a víz, és figyelmetlenek az emberek. Jó, általánosítani viszonylag alaptalan, mert csak egy váci utcányi (és jellegű) részen sétálgattunk, de látványra akkor sem közelíti meg Budapestet.

Késődélután hazajöttünk, és kicsit gépeztem, majd Judittal még elmentünk a Villa Ernestóba, ittunk 1-2 Westmallét, meg szereztünk Leffés poharat, és  hazajöttünk.

Szólj hozzá!

Leuven, 2010. február 22.

2010.02.23. 01:31 TomiFeri

11-től Buddhizmus Esztivel, többször majdnem elaludtunk, mert már a harmadik óra volt, amikor a professzor, Tony keveset beszélt, helyette a diákok adták elő 3-an az ő jegyzetét. Veszett unalmas volt, ergya powerpoint vetítésekkel, és minimális információval. Nagyon kevés olyant mondtak, amit még ne hallottam volna. Viszont sikerült megbeszélni Tonyval, hogy a félév végére a csan-buddhizmusból írhatok dolgozatot. Az a zsír!

Buddhizmus után nyomtattunk, ami itt nem olcsó, de szerencsére a fiú elrontotta a nyomtatást, és mivel Eszti rettentő asszertív, kinyomta még egyszer nekünk, immár ingyen, és a rossz példányt is megkaptuk, ami nekem tökéletesen megfelel. 483 oldalas buddhizmus jegyzet. Ebben minden benne kell legyen!

Délután ebédeltünk, meg gépeztem, és tanultam is kicsit. Nüsszai Szent Gergely kicsit erős angolul, ezért elkezdtem szótárazni. Csak így meg lassú. Két oldal kellett csak szerencsére, azután Judittal elmentünk megkeresni egy parkot, de kiderült, hogy botanikus kert, ami 5-től reggel 8-ig zárva van, ill. 75 km/h-s szél esetén is. Így hazajöttünk, és a mindenkivel együtt megnéztük a Watchmen-t ügyesen, kivetítőn. Annak jó sokára lett vége, és holnap megyünk Amszterdamba, szóval most lefekszem már.

3 komment

Leuven, 2010. február 21.

2010.02.22. 03:10 TomiFeri

Ma is kicsit tovább aludtam, mint egészséges volna, de cserébe TAKARÍTOTTAM! Mondjuk csak azért, mert Gusztival potyára mentünk el a Pangaeába, mert zárva volt, és amikor hazajöttünk, erőt vett rajtam az elkeseredés a sok por meg kosz miatt, és felporszívóztam. Utána sikerült skájpolni az otthoniakkal jó hosszan, majd elmentünk felderíteni Leuven északi részét, de az egy kikőtős gyártelepes részen kívül nem sok látnivalót rejt; van ugyan valami bencés apátságféle, ami körös körül van véve kerítéssel, de van benne egy ilyen aranyos kis szobor:

Hideg is volt, meg egy téves buszjárat miatt elkavartunk (igen ez egy ekkora városban is megoldható...) ezért hazajöttünk. Judittal főztünk vacsorára krumplipürét, meg rántottsajtot, ami nekem igazság szerint ebédnek felelt meg, hiába ettük 9-körül.

Aztán skájpoltam Amerikában Bálinttal. Vagy Amerikába Bálintta'. Vagy hogy írják ezt... Meg csetteltem másokkal is, erős volt a kísértés, hogy Gusztiék után menjek a Stukkba jazzkoncertre, de hideg volt, és mosnom kellett még, illetve fölhívtam őket, és már nem voltak ott, szóval maradtam itthon. Végül odatettem egy mosást, és megnéztünk még egy filmet, most pedig várom, hogy kész legyen a szárítás, mert BENNE VAN A PIZSAMÁM!!!

1 komment

Leuven, 2010. február 20.

2010.02.21. 04:06 TomiFeri

Ma délelőtt voltunk a sörgyárban, délután sétáltam Judittal mindenféle kacsák között, este volt mise, de ami a legfontosabb, hogy VÉGRE TALÁLTAM EGY FIXIT EBBEN A RÜHES VÁROSBAN!!! Szóval végre egy fotó, amire már régóta várok; fixed gear leuven:

2 komment

Leuven, 2010. február 19.

2010.02.20. 00:41 TomiFeri

Föl is keltem, a piacon is voltam (meg közben bementem a központi könyvtárba is), és amikor hazajöttem, rájöttem hogy nem verek be egy egy eurós lasagnát, mert péntek van, és úgynevezett nagyböjt, szóval majd holnap. A piac amúgy tényleg olyan, ahogy Csaba (a teológus) mondta; drága ételek, és olcsó ruhák vannak, ezutóbbiak viszont olyan nyomik, hogy nem vettem semmit. Majd elmegyünk egy hétvégén a brüsszeli piacra, ott minden van a használt laptoptól kezdve.

            Itthon Gábortól kölcsönkértem egy könyvet a délutáni órára, beleolvastam, de nem tetszett nagyon, így az előadásra is egyre fogyó reményekkel mentem el. Ez az önbeteljesítő jóslat olyan hatásos volt, hogy az előadás el sem kezdődött, hanem kiderült, hogy 4-kor kezdődik (mi kettőre odamentünk, mert senki nem mondta, hogy más időpontban kezdik, mint múlt héten). Ez még jobban elvette a kedvem, mert délután mosni is akartam, de így csúszik megint minden. Lesétáltam a teológiára, de Rita Dehaes persze ilyenkor szabadnapos, nem tud segteni.

            Itthon csináltam mindenfélét, például Gabival spálykoltam. Aztán elmentünk órára (philosophy of God), amit William Desmond (balra), Európában elismert filozófus tartott. Kicsit fáradt volt, mert ma ért haza Rejkjavikból. Vagy ilyesmi. Minden esetre az órai aktivitásom annyiban merült ki, hogy hóembert rajzoltam, aludtam, akváriumot rajzoltam, és vége lett. Ez az óra sem nyűgözött le sajnos, be kell újítanom majd egy pszichológiát, mert a teológia kezd kifújni. Hazafelé még vacsoráztam egy olcsó-menüt az Almában (így hívják itt a menzát, nagyon jóó! Otthon is be kellene vezetni; büfé helyett alma), és hazasétáltam. Borotválkoztam, megint nem sikerült mosni, és átmentem imára a kápolnába. A görög rítus szerint előszenteltek szertartása volt, érdekes, tetszett.

            Este filmet néztünk, de én később kapcsolódtam be, és nem értettem (Tarkovszkij Solaris c. filmje volt), ezért elrámoltam, mert én voltam a napos, és végre odatettem a mosást! Vagyis megint hajnalban kelhetek fel kipakolni a szárítót. Pedig pihenni kellene, mert holnap Stella Artois gyárlátogatás lesz!

 

2 komment

Leuven, 2010. február 18.

2010.02.19. 00:40 TomiFeri

Ma is kicsit elaludtam, de hamar összekaptam magam, és bementem a teológiára. Nem jött be ugyan a Contextual theology tanár, de mi a csoportok összejöttünk, és külön-külön megbeszéltük, mi lesz a féléves témánk. A miénk az encounter. Még meg kell nézzem a szótárban, mi is ez, ott nem mertem kérdezni, csak a bólogatós mosolygós taktikát használtam. Nagyon működőképes! A csoportunkban van egy Országh Judit, magyar illetőségű, Joan nővér, filippi származású, Eduard, a tanzániai úriember, meg egy Mikhal nevű lengyel, és egy indiai, akinek nem tudom a nevét. Joshy! Megtaláltam egy ímélben! Na szóval velük fogunk fél évig az encounteringelésről beszélgetni, teológiai szempontokból megközelítve azt.

            A megbeszélés után összefutottam Esztivel aki ment be egy jegyzetért, aztán hazajöttem a nagyszerű tegnap vett egyeurós kajákat megenni. Tűrhetőek. Ennyi pénzért… Olyanok, mint a Balatoni világos; ennyi pénzért belefér, hogy ilyen rossz… Ebéd után tesókkal teologizáltam kicsit skájpon, majd Gusztival elmentünk vásárolni. Egész ismerős érzés lett úrrá rajtunk, amikor szembejött egy cigányasszony, de amikor megláttuk, hogy a 10 éves forma fia mellette jön dohányozva, az alulmúlta az otthoni valóságot is. Viszont vettünk végre Gusztinak telefont, így el lehet érni már őt is! Itthon pucoltam krumplit, és elmentem edzésre, végre ma sem késtem, és be tudtam melegíteni rendesen! Az edzés a szokásos volt, sokat álldogáltunk állásokban, ütögettük egymás akupresszúrás pontjait, és kicsit formáztunk. Közben a mester végig a szeretetről és az egészségről beszél, és mindenkit rá akar venni, hogy vegetáriánus legyen.

            Edzés után hazajöttem, vacsoráltam egy jót, és kicsit hezitáltam, hogy elmenjek-e Guszti után egy multiethnic vacsorára, ahol mi magyarok az általam pucolt krumpliból készült krumplistésztával képviseltük magunkat, de végül nem mentem, mert skájpoltam itt. A skájpon keresztül áldást is lehet kapni! Legkirályabb!

            Most meg lefekszem, mert holnap meg akarom nézni végre a piacot, hogy milyen a felhozatal. Állítólag az étel drága, viszont jó minőségű, a ruhák viszont olcsók, de kínai vackok. Ez utóbbi nekem tökéletesen megteszi, utána majd hazajövök egy egyeurós lasagnát beverni, hogy nehogy rászokjak a piacos-burzsuly ételekre!

 

4 komment

Leuven, 2010. február 17.

2010.02.18. 02:31 TomiFeri

Ma kicsit nehezen keltem, először 12-kor, ittam fél liter vizet, aztán 2-kor, megint kiszáradt szájra és torokra, az megint fél liter víz volt, és kezdtem helyrejönni. Tusoltam, és lementem megenni egy hamvazószerdai almát reggelire. Aranyos; Józsi görög-katolikus, neki hétfőn kezdődött a böjt, így ma vidáman evett valami húsos pizzát mellettünk!

            Délután kicsit lassú voltam. Rendet raktam, próbáltam gyógyulgatni. Gépeztem, meg a többiekkel beszélgettem. 6 körül Csabával elmentünk vásárolni, a ringen túlra a Delhaize vagy mi nevű boltba, ami viszonylag nagy, van választék, és olcsó is. Egyeurós lasagnából például vettem 4-et, az vagy 4 étkezés lesz, vagy kettő, majd meglátjuk, mennyire laktató. Vettem tésztát is, meg végre sikerült tejfelt és csokoládét, amikre már régóta vágytam. Hazajőve meg is csináltam a tésztát, megettem sajttal és tejföllel, mennyei volt! Nagyon éhes voltam már, mert az almán kívül nem volt bennem még semmi, és a betegség is egyre erősebb, kicsit elfáradtam. De aztán sikerült skájpolni az otthoniakkal, meg megültem kicsit itt a szobámban, és az is jót tett.

            Lementem, és kis beszélgetés után megnéztük a Wall-e című filmet. Meg a Babi nénit, meg a farkasos népmesést. Meg aztán Guszti még evett tükörtojást, neki megmutattam pár régi saját filmünket. Most meg megírtam a naplót, és lefekszem, mert holnap órám lesz!

 

1 komment

Leuven, 2010. február 16.

2010.02.17. 02:31 TomiFeri

Ma a 9-től kezdődő órát csendesen elaludtam, mert amikor felkeltem és köhögtem 20 percet, akkor meggyőztem magam, hogy betegen nem megyek ilyen korán sehova, és a Szent Tamásos etika nem annyira érdekel, hogy fél évig azt hallgassam. Így kipihentem magam, és bementem 11-re a Miszticizmus órára, ami megint jó volt, csak nem volt nálam minden olvasnivaló, ill. Origenész angolul még kicsit erős nekem. Az óra után Országhné Judit segített pár dologban; megmutatta a toledót, meg ilyenek.

            Hazajöttem, mivel a délutáni Buddhizmus óra elmaradt, tegnap tartotta meg a tanár. Csak erről nekünk nem szóltak. Ezért inkább itthon tettem vettem egész délután.

            Este elmentünk kungfura. Végre egyszer nem késtünk! Nem volt bemelegítés. Ez meglepett; futkározással kezdtünk, aztán jött megint a bevett, órákat álldogálunk az állásokban rész. Biztos praktikus, meg látom az értelmét, de technikákat tanulni jobban szeretnék. Ma nem is formáztunk, mert valamiért elkezdtük edzeni a test különböző pontjait, amik fájnak (sípcsont például, meg hasonló ilyen nyomós-pontok). Edzés után tusoltam, és hazajöttünk, kicsit beültem az imára is, és vacsoráztam.

            Ekkor még nem tudtam, hogy mi vár rám, szerettem volna lefeküdni,és kicsit kipiheni a betegséget. De átjött Mendi a holland lány, vele söröztünk ill. pálinkáztunk a pincében, közben Eszti elment Zsófiért, majd idővel mind elindultunk át a Seven Oaks-ba, az utcán kiegészülve Andressal, Stiggel, Ricardóval, Loiccal, és nem utolsó sorban Anával meg Alessandrával. A helyen már ott voltak Esztiék, így buliztunk sokáig. Én mondjuk hazajöttem fél kettőkor, de Guszti 4-ig maradt, Eszti meg úgy hatig, így még szemtanúja volt két verekedésnek is. Mi mindenből kimaradok, ha ilyen korán hazajövök…

 

Szólj hozzá!

Leuven, 2010. február 15.

2010.02.16. 01:26 TomiFeri

Ma viszonylag közepesen semmilyen napom volt. Vagy egészen semmilyen. Megint délig aludtam sajnos, ébredés után levágtam a hajam és tusoltam gyorsan.

            Elmentem suliba, beültem egy Szakramentológia és liturgika előadásra, de valahogy annyira unalmas volt, hogy a második feléről eljöttem. Gondoltam beülök arra az órára, amire Józsi, de amikor benyitottam, Józsi beszélgetett ott kettesben a tanárral, így az első megdöbbenés után rövid magyar nyelvű mentegetőzés után kijöttem.

            Emígy lehangolva hazajöttem, és egy kicsit nem tudom, mit csináltam. Talán gépeztem, aztán lementem ebédet főzni magamnak. Rizsa volt a tegnapi karajjal, egyszerű, de jó lett! Ebéd után megint nem csináltam semmit, csak kicsit gépeztem a portás-szobában, mert ott van kampusz-net. Illetve imádkoztam is. Megjött Guszti az órájáról, és akkor kiderült, hogy mi még főzünk vacsorát is, így estére sütöttünk krumplit, meg tojásrántottát, a lényeg, hogy változatosan étkezzünk!

            Vacsora után Guszti és Eszter elmentek bulizni, a koli többi részének egy harmada meg megnéztük a Keresztapa triológia második részét. Hosszabb volt, mint érdekes.

            Most meg gyorsan lefekszem, mert holnap nekem lesz végre órám 9-től.

 

Szólj hozzá!

Leuven, 2010. február 14.

2010.02.15. 01:27 TomiFeri

Ma is egy kicsit tovább aludtam, mint terveztem, de nem bántam annyira. Így alakult, hogy fél 1 körül reggeliztem, és akkor indult a nap.

            A délután a karajfőzés köré szerveződött; 1-kor odatettem, és 4-kor lett kész. A kettő közötti időt többnyire a konyha közelében töltöttem el; tanultam a nappaliban, cseteltem a portásfülkében, meg ilyenek, közben rendszeresen kevergettem a karajt, le ne kapjon. De sikerült, és nagyon jónak tűnik, kicsit ettem belőle, és eltettem a hűtőbe. Kicsit még néztem azt, hogy Eszti miféle furcsa vacsorát készít (zöldség, rizs és krumpli – 3 féle köret, semmi hús, vagy akármi értelmes), majd Judittal elmentünk a délutáni flamand nyelvű misére. Akármennyire katolikus város meg egyetem meg minden, alig van mise, délután kb. ez az egy a székesegyházban vagy micsoda ez. Sint Peter Kirk. Nem volt ministráns, csak egy néni olvasott föl néha ezt azt. Kórus sem volt, néha elindítottak valami zenét a lejátszóról. A miatyánk lekezelős részét már ülve csináltuk, és kimaradt az agnusDei. Furcsa mise volt ez, az szent!

            Itthon épphogy összeszedtem a szupi fülesem, és átsétáltam a Pangaeába, mert Guszti ott volt, gondoltam megnézem, mi a helyzet vele. Amíg még ímélezett addig zenét hallgattam, majd hazajöttünk, és főztünk kiváló spagettit a pincében talált darálthúsból. Ennek ellenére tényleg finom lett, a lányok is kértek belőle, és nekik is ízlett. Már a főzés közben elkezdődött egy nagyszabású koli-sörkostoló, így a mai vacsoránk tényleg jól sikerült, mert az étel is finom volt, és közben egymás után töltötték nekünk a jobbnál jobb söröket. Vacsora után Guszti elment egy jazz-koncertre, mi maradtunk söröket kóstolni, amiből a végére egy egész mély filozofálás lett az élet (és a csodák meg a vallás) értelméről. Vagy 20 féle belga sört kóstoltunk végig, Csaba (a teológus) vezetésével, mert ő már itt él egy ideje, tudja, melyik lukból milyen szél fúj. A sörkóstolás után elpakoltunk, visszaért Gusztáv, Eszti meg még nem aludt a szárítógép miatt, így beszélgettünk kicsit. Amikor a szárító is készlett, meg addigra mi is, akkor már inkább elvonultunk ki lefeküdni, ki meg kitalálni, milyen órára is menjek be holnap?!

 

2 komment

Leuven, 2010. február 13.

2010.02.14. 02:38 TomiFeri

Ma majdnem felkeltem korán, de végül mégis csak 11 körül sikerült. Amilyen gyorsan tudtam, összeszedtem magam, pakoltam kis ennit, és elindultam „dél” felé. Ez annyit jelent, hogy ma végre kirándulni akartam, ezért lementem a Naamsestraat-on, valahol felszálltam egy buszra, és a Haverlee nevű Rózsadomb jellegű résznél leszálltam, és bevettem magam az erdőbe.

            Az erdő valójában úgy néz ki, hogy kockákból áll, és az utak olyan szabályosak benne, mint Manhettenben. Így nem annyira nagy élmény erdőt járni, de megpróbáltam kihozni a kb. 3-4 órás „túrából” a maximumot. Az első 15 perc után például utamba került egy autópálya, így okosan-ügyesen átrohangáltam a 2x3 sávokon, amikor épp nem jött autó. Odaát ugyan olyan szabály-erdő volt, az út mellett nagy fákkal, az úton túl pedig mindenhol erdőirtás, kidőlt halott fa-torzók minden felé. Ez lehangoló volt, ezért amikor megláttam balra egy tornyot, inkább letértem az útról. Átmásztam egy kerítésen, és valami kertben folytattam az utat, és így egyszerre egy ferences kolostorban találtam magam. Még nem derítettem ki, mi is ez pontosan, de valami művésztelep lehet; La Forasta néven a ferencesek szállást adnak a vallásos alkotóművészeknek, táboroknak, ilyesmi. Tettem bent egy kört, meg beavászkodtam a templomba is, majd elhagytam a létesítményt. Továbbnemtem délnek, de akkor sem volt szerencsém, mert belebotlottam egy faluba. Ezen keresztülmentem, és az első lehetőségnél visszamentem az erdőben. Eddig is kellemes volt a séta, itt ért azonban a legjobb meglepetés; egy biciklis gurult velem szembe, akinek Stevens biciklije volt. Sajnos nem állítottam meg, pedig jó lett volna lefotózni – még 20 percig ezen rágódtam.

            Kis gyaloglás után megint letértem az útról, mert unalmas csak egyenesen menni, vergődtem inkább az erdőirtás maradványai között. Egy arra alkalmas helyen „letáboroztam”, ami annyit tett, hogy raktam egy tüzet, és megmelegítettem kicsit magam, meg az ételt, ait hoztam. A tűz nagyon ügyes lett, majdnem büszke is vagyok rá, de azért van még mit csiszolni (1. többszintes alap kell a tűzhöz. 2. pót-fát mindig fel kell halmozni, mert nem jó a kialvó-félben levő tűz mellől száraz fa után rohangálni.) Miután belaktam, eloltottam a tüzet, és az arborétumot céloztam meg, mint majdnem biztos pontot. Amikor elértem, akkor inkább hazasétáltam/buszoztam, mert egy téli arborétum nem olyan izgalmas.

            Itthon fürödtem meg borotválkoztam, és skájpoltam Anyuékkal, csak állandóan megszakadt a vonal. De azért jó volt már! Utána ettem, és egy rövidebb koligyűlés után megnéztük a Vektort. Mivel a kirándulás nem szívott le annyira, a film után Judittal még elmentünk Gusztiék után egy házibuliba, de mire odaértünk semmi sör nem maradt, így kb. 10-15 perc után haza is jöttünk. Hogy szó ne érje a ház elejét, még ittunk egy kis bort, majd elmentünk aludni, mert már kettő felé jár.

 

1 komment

süti beállítások módosítása